Egy frissen létrejött cég esetében mindenképp fontos, hogy minél előbb össze álljon egy olyan csapat, akik nem csak tökéletesen el tudnak végezni minden feladatot, ami rájuk lett bízva, de emellett tökéletes mértékben teljesítik azt az elvárást, amit támasztunk feléjük. Természetesen komoly munkát igényel, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy miként szeretnénk profi csapatként együtt dolgozni. Ezen felül a toborzás során érdemes különlegesebb megoldásokat is alkalmazni, hiszen ennek köszönhetően ki tudjuk szűrni azokat a jelentkezőket, akik egyébként sem fognak megfelelni az elvárásoknak. Ha pedig folyamatosan van segítségünk, nekünk is könnyebb lesz a dolgunk, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy mennyire kell gyorsan az új kolléga, és milyen határidővel tud betanulni és minden egyes részfolyamatot akár egyedül is elvégezni. Akkor pedig, amikor már sikerült egy új csapat is össze állt, nekünk is egyszerűbb lesz a dolgunk, ez pedig nekünk is fontos.