ProfARTis

a művészetekről

Egy új munkahely miatt sokan még költözni is hajlandóak

Ha már valóban hosszú ideje dolgozunk egy munkahelyen, eljöhet az az időszak, amikor már mindent kihoztunk az adott állásból, ilyenkor pedig már nincs hová fejlődni, nincs merre előre menni. Viszont ilyenkor semmiképp sem szabad belenyugodni az adott szituációba, sokkal inkább el kell kezdeni másik munkahelyet keresni. Persze ez sokszor a konkurenciánál adódik, ekkor viszont nem kell semmit sem tennünk, csak a törvényi előírások szerint felmondani és kivárni, míg letelik a felmondási időszak. Amikor pedig az új állás Paks mellett található, az sem probléma, azonban ezekben az esetekben mindenképp mérjük fel, hogy számunkra mennyire okoz gondot a városba való beutazás. Hiszen ha viszonylag távol lakunk, elképzelhető, hogy több időt is az utazással kell töltenünk, ami valljuk be őszintén, hosszú távon semmiképp sem lehet jó és persze kényelmes megoldás. Sokszor viszont egy gyorsan fejlődő karrier miatt érdemes lehet az előző munkahelyet mégis feladni és egy teljesen új életet kezdeni akár idősebb, akár pedig fiatalabb korban is.

Comments are closed.